Utazásunk negyedik napja.

 Negyedik nap 2021. 09. 26.

A negyedik és egyben utolsó napunkat a  Petar Kruzic lépcsők megmászásával kezdtük. Az 568 lépcsőfok hosszú kitartás árán ugyan, de feljebb és feljebb érve egyre szebb látványt nyújtott, majd végül elvezetett minket Trsat várához.

A vár nem csak hihetetlen kilátást nyújt számunkra, hanem azt is megtudtuk, hogy város fejlődésében is szerepet játszott.   A várat a Frangepánok építették még a XIII. században és fontos szerepet játszott a törökök elleni védelmi harcokban.A török veszély megszűnésével elveszítette katonai fontosságát, majd az ír származású osztrák marsall, Laval Nugent kezébe kerül, aki a komor középkori várat romantikus várkastéllyá építette át. A vár legmagasabb őrtornyáról gyönyörű a látvány a Rjecina kanyonszerű völgyére.




Az elénk táruló panorámába beletartozik Fiume házrengetege, hatalmas toronyházai és a kikötő. Az öböl előtt balra Krk, jobbra Cres szigete található.

Fiume környékének jelentőségét már a rómaiak is felismerték.  A Kvarner öböl elhelyezkedése hajózási szempontból kedvező feltételeket biztosít, és a szárazföld felé irányuló kereskedelemhez is. A szárazföldi karavánok is itt haladtak el, amelyek jól megfigyelhetőek voltak a dombok tetejéről. itt ömlik a tengerbe a Rjecina folyó. Fénykorát az OMM idején érte el a város fejlődése, fontos kereskedelmi központtá vált, hiszen itt volt az OMM legnagyobb kikötője.

A vár megtekintése után visszatértünk a szállásra ahol megpihentünk, és  meleg ebédet kaptunk. Még utoljára megnéztük a tengert és az utazás utolsó programjaként meglátogattuk Fiume egyik bevásárlóközpontját, ahol enni és innivalót vásárolhattunk magunknak a hosszú visszaútra. A buszút amilyen jó hangulatban, olyan gyorsan is telt el. 22 órára visszaértünk az iskolához, és egy búcsúzkodást követően lezárult számunkra a kirándulás.


Írta: Márki Anita

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 4 napos utazásunk első napja

Témanap 11.08.

Utazásunk második napja