Utazásunk második napja

 Második nap, 2021. 09. 24.


    


    A második nap Zágrábban kezdődött. Reggeli után elmentünk a városba sétálni, és társaink a megfelelő épületnél és szobornál előadták a kiselőadásukat. Az első hely ahol megálltunk, a Jelasics tér volt. Jelasics szobráról is hallgattunk érdekességeket, majd elsétáltunk a város makettjéhez, onnan pedig a Szent Márk templom felé vettük az irányt. 




     Meglepő módon nem volt messze a Bánok palotája és a Parlament, ami egy újabb érdekességet tartogatott a számunkra. Nagyon csodálkoztunk azon, hogy mennyivel kisebb, mint Magyarországon. Itt még azt is megtudhattuk, hogy miért kuna Horvátország pénzneme. 
    Tovább sétáltunk a Lotrsak toronyhoz, ahonnan nagyon szép volt a kilátás a városra.
     Sajnos az ágyú hangját nem hallhattuk, mert 12 órára ebédelni mentünk. A finom ételek után jóllakottan utaztunk Fiumébe. Kicsit hosszabb lett az út, így 4 óra is elmúlt, mire odaértünk. Elfoglaltuk a szobákat és végre lemehettünk a tengerpartra. Többen az osztályból ekkor látták először a tengert.
    Este 7 órakor vacsoráztunk, és útnak indultunk egy újabb város felfedezésére. Forgatagos, zenével teli utcák és rengeteg hajó fogadott minket.



    Elmentünk szökőkutak, táncoló és kávézó emberek mellett. Végül a kikötőbe találtuk magunkat, ahol tűzijátékot nézhettünk meg, amit a tanárok szerveztek nekünk az ő elmondásuk szerint – de mi nem hittük el. Estére azért jól elfáradtunk, de megérte, mert nagyon sok élmény ért minket.


Írta:  Szabó Benjamin

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 4 napos utazásunk első napja

Témanap 11.08.